Esemény Részletei

Szervező: Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar

Kapcsolat: Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar

Időpont:

Helyszín: Marosvásárhely (RO)

Esemény kategóriák

VII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia

Május 12-én és 13-án (pénteken és szombaton) került sor a VII. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferenciára a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. Az eseményt a Kertészmérnöki Tanszék szervezte, partner intézményeink voltak az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézete, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti és Technológiai Tudományegyetem Botanikus Kertje Marosvásárhelyről.

A két napos rendezvény első napján került sor a nemzetközi konferenciára, ahol 10 országból, 44 előadó mutatta be tudományos eredményeit. Két szekcióban (kertesz és tájépítész) hat tagozatban összesen tizenkét plenáris, tizennyolc szekció előadást és tizenegy posztert tekinthettek meg az érdeklődők. Több hazai és nemzetközi szaktekintélyt láthattunk vendégül mint dr. Ciprian Fora (I. Mihály Király Banáti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, Temesvár) dr. Lakatos Tamás (Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem), dr. Tóth Ferenc (Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet),  dr. Daixin Dai (Tongji Egyetem, Kína), dr. Frieder Luz (University of Dublin, Írország), dr. Fekete Albert (Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Budapest), dr. Diana Culescu (IFLA Europe, Bukarest), Shilpa Chandawarkar (Indian Education Society`s College of Architecture, New Delhi, India), Herczeg Ágnes (Magyar Kertörökség Alapítvány, Budapest) és Catherine Szanto (Ecole Nationale Supérieure d'Architecture de Paris-La Villette, Franciaország).

Az idei rendezvény különlegessége, a jubileumi szimpózium volt, amivel az előtt tiszteleghettünk, hogy a Kertészmérnöki szak esetében a huszadik a Tájépítészet szak esetében a tizedik tanévben járunk. Az emléknap házigazdája dr. Nyárádi Imre István docens, a Marosvásárhelyi Kar dékánhelyettese volt. A jubileumi szimpózium elején tiszteleghettünk a nagy elődök előtt. dr. Jakab Sámuel és dr. Thiesz Rezső méltatását dr. Balog Adalbert rektorhelyettes, dr. Jámbor Imre tanár úr méltatását dr. Kentelky Endre docens tolmácsolásában hallgathattuk meg.

Related documents